loader image

Őszibarack

Rendszertani besorolás

Ország: Növények (Plantae)

Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)

Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)

Rend: Rózsavirágúak (Rosales)

Család: Rózsafélék (Rosaceae)

Nemzetség: Prunus

Faj: P. persica

Őszibarack

Őshazájának régebben Perzsiát tartották, ami a latin növénytani elnevezésében (malum persicum) is kifejezésre jut. A kutatások ezt nem bizonyították, mivel a kínai irodalomban már i.e. több száz évvel, több helyen is említi, ezért feltételezhető, hogy innen származik. Európai elterjedésének forrása Itália, majd Franciaország, ahol a kedvező életkörülmények és tenyésztési feltételek miatt, nem csak termesztik, de fajtáinak szaporítása is fellendült. Oliver De Serres 1604-ben megjelent kertészetről szóló munkájában (Théatre d’Agriculture), már 12 fajtát ír le.

Az őszibarack-termesztés fellendülésére jellemző, hogy a kereszténység terjesztésével párhuzamosan terjedt el Európa többi országában, mivel a legügyesebb termesztők a szerzetesek voltak. A kolostorok kertjeiben nagy gonddal nevelték, és valószínűleg szaporították is az őszibarackot. Franciaországban keletkeztek az első faiskolák is, 1628-ban már 27 fajtát, 1667-re pedig már 38 fajtáról tesznek említést. Innen terjedt el Belgiumba, Hollandiába, Németországba, de Angliába is.

Forgalmazott fajták

Ford

Gyümölcs: közepes méretű, gömb alakú, alapszíne zöldessárga, nagy részén bordóspirossal fedett, erősen molyhos a héja, húsa fehér, bőlevű, éretten magvaváló, jóízű, rosszul szállítható.

Termőképesség: erős növekedésű, termőképessége és termésbiztonsága jó, lisztharmatra, tafrinára kevésbé érzékeny.

Sringtime

Gyümölcs: kissé megnyúlt gömb alakú, kis méretű, zöldesfehér színű, élénkpirossal bemosott. Fehér húsú, bőlevű. Igen korán, június második felében szedhető. Friss fogyasztásra alkalmas.

Termőképesség: Jó termőképességű, de a megfelelő méret eléréséhez ritkítást igényel. Fáj erős növekedésű. A legkorábbi érésű árutermesztésre alkalmas fajta.

Michelini

Gyümölcs: középnagy vagy nagy, 150 g átlagtömegű. Alakja gömbölyű, részaránytalan, csúcsa kissé bemélyedt. Héja gyengén, közepesen molyhos, fehér alapszínű, csíkozott piros fedőszín a gyümölcs 70-80%-át borítja. Húsa fehér, a mag körül piros, közepes szilárdságú, magvaváló, jó ízű.

Augusztus közepén-végén érik.

Incrucció

Szabályos gömb alakú, nagyméretű, sárgásfehér színű, sötétpiros fedőszínnel. Fehér húsú, magvaváló, augusztus közepén érik. Jó termőképességgel és termésbiztonsággal rendelkezik. Házi kerti telepítésre javasolt.

Aranycsillag

Gyümölcse: középnagy-nagy, tetszetős, szabályos gömb alakú. Narancssárga alapszíne a felület nagy részén élénk pirossal csíkozott. Húsa világos aranysárga, bőlevű, nagyon ízletes, nem magvaváló.

Termékenysége: rendszeresen, bőven terem.

Suncrest

Gyümölcs: nagy, tetszetős, lapított gömb alakú, színe sárga, legnagyobb részén bordóspiros bemosással, magvaváló, elsősorban friss fogyasztásra alkalmas, de jó minőségű befőtt is készíthető belőle, jól szállítható.

Termőképesség: középerős növekedésű, terméshozama nagy és rendszeres, jó fagytűrő.

Redhaven

Gyümölcs: középnagy, vagy nagy, oldalról lapított gömb alakú, alapszíne sárga, de sötétvörössel csíkozott, mosott, sárga húsú, magvaváló, elsősorban friss fogyasztásra alkalmas, jól szállítható, kiemelt jelentőségű, érési idejében a legjobb tulajdonságokkal rendelkező fajta.

Termőképesség: középerős növekedésű, korán termőre fordul, nagy termőképességű, jó alkalmazkodóképességű, öntermékeny, jó fagytűrő.

Elberta

Gyümölcs: nagy, megnyúlt, kissé lapított gömb alakú. Színe narancssárga, részben vérpirossal mosott és csíkozott. Húsa aranysárga, magja körül élénk piros, jól magvaváló. Íze kellemesen édes-savas, a sárga húsú őszibarack fajták jellegzetes ízével.

Termőképessége: rendszeresen és igen bőven terem. Korán termőre fordul.

Red June

Július közepén érik. Gyümölcse átlagosan 70 g tömegű, kopasz héjú, felülete erősen élénkpiros. Hibája, hogy a gyümölcs felreped. Húsa sárga, teljes érésben félig magvaváló, kellemes savas ízű. Fája erős növekedésű, felfelé törő. Hidegigénye közepes, vagy hosszú. Közepesen jó termőképességű, a téli fagyokkal szemben ellenálló. Virágai középidőben nyílnak. Öntermékeny fajta.

Baby Gold

Gyümölcs: nagy, tetszetős, gömb alakú, narancssárga alapon 50 %-ban bordó fedőszínű, közepesen molyhos a héja, narancssárga húsú, lédús, édes, illatos, friss fogyasztásra és befőtt készítésre is alkalmas.

Termőképesség: jó alkalmazkodóképességű, rendszeresen és bőven termő, lisztharmatra kevésbé fogékony, téli lehűlésekkel szemben ellenálló.

Dixired

Gyümölcs: közepes méretű, gömb alakú, alapszíne narancssárga, nagy részén pirossal csíkozott, gyengén molyhos a héja, húsa sárga, kemény, nem magvaváló, jóízű, jól szállítható, a világon és Magyarországon is az egyik legelterjedtebb fajta.

Termőképesség: középerős növekedésű, termőképessége nagy, de nem egyenletes.

Champion

Gyümölcs: nagy, szabályos gömb alakú, héja világos zöld, éretten sárgásfehér színű, erősen molyhos, magvaváló, fehér húsú, nagyon finom ízű, friss fogyasztásra és feldolgozásra is alkalmas, jól szállítható.

Termőképesség: nagyon erős növekedésű, későn termőre forduló, rendszeresen és bőven terem, jó alkalmazkodóképességű, jó fagytűrő.

Mariska

Gyümölcs: középnagy, enyhén lapított gömb alakú, alapszíne sárga, pirossal csíkozott, félig magvaváló, fehér húsú, jellegzetesen finom ízű, elsősorban házikerti termesztésre javasolt, rosszul szállítható, budai tájfajta.

Termőképesség: erős növekedésű, jó termőképességű és termésbiztonságú, jó fagytűrő.

Lapos barack

Gyümölcs: közepes méretű, jellegzetessége az erősen lapított alakja, felülete zöldesfehér, nap felőli oldalon pirossal fedett, enyhén molyhos a héja, húsa fehér, a mag körül piros, magvaváló, zamatos, nyomódásra nagyon érzékeny.

Termőképesség: közepes növekedésű, rendszeresen, de nem túl bőven terem, védett, meleg fekvést igényel.

Andosa

Húsa sárga, a mag körül és néha a héj alatt vörösen erezett, jó konzisztenciájú, magvaváló, jó ízű.

Érési idő: augusztus vége

Flavortop (Nektarin)

Öntermékeny fajta, kopaszbarack.
Gyümölcs: Magvaváló, nagyméretű gyümölcse sárga kárminpirossal borított színű, kissé megnyúlt alakú. Sárga húsú, a mag körül enyhén pirosas. Friss fogyatásra ajánlott fajta, de kiválóan szállítható.

Termőképessége: Bőségesen termő fajta, a téli fagyokra érzékeny. Július végén, augusztus elején terem.